Azt tartja a mondás: Fürdőszoba polcból sosem elég! Mennyire igaz ez! A fürdőszoba felújítás tervezésénél minden talpalatti helyet kihasználva igyekszünk berendezni a helységet. Ugyanakkor, elakarjuk kerülni a zsúfoltság érzését és egyben látványos összkép kialakításra is törekszünk.
Számíthat az épített polc varázsára!
Fürdőszoba épített polc készítése. Épített polc ötletek!
Fürdőszoba épített polc
A zuhanyzó szükségszerű berendezési eleme a polc, mivel szeretjük kéz közel tartani a tisztálkodás eszközeit. Ám a fürdőszoba felújítás munkálatai után felfúrt rekeszek, polcok nagyon hamar elrozsdásodnak. Ezért is célszerű már a fürdőszoba felújítás során olyan polcot kialakítani, amelyik tartós, jól használható és még mutatós is iegyben. Az épített polc ilyen tulajdonságokkal bír, ezért vált olyan népszerűvé manapság.
Mivel egy zuhanyzó belsejében szűkös a hely, ezért a legkisebb helyfoglalással leginkább a zuhanyzó falának sarka alkalmas a polc elhelyezésére. Könnyedén kialakítható a sarok polc, amelyet burkolattal látunk el. A burkolatról lefolyik a használt víz, hisz azt lejtéssel oldjuk meg. A burkolat környezettől eltérő színével pedig, meg is "bolondíthatjuk" az épített polcot. A háromszög alakú sarokpolc átlójának mérete 30cm körül van. Burkolattal együtt mért vastagsága csak tőlünk függ, de talán 4-5cm között mutat a legjobban, e felett olyan "bunkós" lenne, ez alatt pedig nem érvényesülne rendesen a sarokpolc felénk eső függőleges, látszó éle. A zuhanyzó sarokba háromszög alakzaton kívül más formát is választhatunk. A lényeg, hogy ne foglaljon helyet, és persze kényelmesen elhelyezhetőek legyenek rajta a piperék. Egy nagyobb családnak akár 3db épített polc is kellhet ahhoz, hogy mindenki kedvenc tusolója elférjen.
A három polcból a felső sarok polcot használhatjuk díszítő tárgyak kihelyezésére is. Akár egy mű dísznövény is helyet kaphat rajta.
Egyetlen épített polc is elég, amennyiben a tusoló teljes szélességében építjük meg azt.
Az épített polc nem rozsdásodik át, nem igényel különösebb takarítást és tényleg hasznosan látványos kiegészítője a zuhanyzónak!
A fürdőszoba más helyein, egy épített polc gondoskodhat a látvány fokozásáról. Kizárólag díszítő célzattal kinevezhetünk egy falszakaszt, akár a kád felett is. Ezekkel a falsíkból kinyúló épített polc díszítésekkel, érdekes színfoltot adhatunk a fürdőszobához. Sajátos hangulat kerekedik, az ilyen nem hétköznapi fürdőszoba belsőépítészeti megközelítést alkalmazva. Mivel határtalan formavilágot hozhatunk létre díszítésnek, nem kell költenünk az olyan drága megoldásokra, mint a bordűr vagy a lisztelló! Aki vásárolt már bordűrt az jól tudja, milyen drága mulatság. Ilyen drága burkolat díszítőt helyettesíthetünk pusztán a fantáziát használva.
Az épített polc még arra is alkalmas, hogy kiegészítse az amúgy is látványosságnak szánt elemeket. Ilyenre gondolok, mint a falfülke, amely köré fűzött, egyedien épített polc, páratlan lehetőséget nyújt a díszítő tárgyak elhelyezésére.
A fürdőszoba felújítás örömmel teli látványosságot ígér Önnek!